Napjainkban szívesen aggódunk amiatt, hogy a gyermeket sürgetik, a gyermek agresszív, hiperaktív vagy éppen túlságosan be van táblázva az élete; illetve egyéb, a fejlődésének kihívást jelentő nehézségek miatt. A szövegíró szerint az aggódás tárgya sajnos, jellemzően nem egy olyan veszély, ami a fentiekkel azonos súlyú – a magányos gyermek. Számos szülő tett fe la szövegírónak ezirányú kérdést a weboldalon, amelyek igazolják ezt a felismerést. Élete során mindenki megtapasztalja valamikor a magány, az elhagyatottság érzését – legyen szó szeretett családtag elvesztéséről, új városba való költözésről, amikor az ember hátrahagyja barátait, ismerőseit, vagy akár szakításról. A felnőttek esetében az elhagyatottság gyakran átvált depresszióba. Szerencsére a legtöbben elsajátítottuk és kialakítottuk azokat a technikákat, amelyekkel sikeresen alkalmazkodunk az elhagyatottságot eredményező helyzetekhez, ezáltal tehát elkerüljük a szó szoros értelmében vett mély depressziót. De ugyanez a helyzet sokkal nagyobb feladatot jelent a gyermekek, különösen a kicsi gyermekek számára. Mit is takar a magányos gyermek fogalma? Arról a gyermekről van szó, aki sosem talál magának párt, amikor például a három évesek kettesével kézenfogva kelnek át az úttesten, bár a létszámuk páros. Arról a négy évesről, aki mellé senki nem ül bele a mozdonyba. Arról az öt évesről, akitől elhúzódik két-három óvodás társa a reggeli foglalkozásokon. Arról a hat évesről, akit mindig utoljára választanak be a játékba. Az osztályban egyedül ő nem kap szülinapi meghívást vagy Valentin-napi képeslapot. Ő szokott lenni az a gyermek, aki azt mondja: 'Ma nem akarok iskolába menni' és a ’Miért?’ kérdésre azt feleli: 'Mert senki sem szeret.' Néhány gyerkőc – látszólag saját indíttatásból – olyan készségeket bontakoztat ki, amelyek révén szót értenek velük egykorú pajtásaikkal. Néha a pajtások bántó őszinteséggel azt mondják: ’A többiek azért nem szeretnek téged, mert..’ és sok vagy kevés kifogást sorolnak fel. A legmagányosabb gyermekek viszont nem bírják elviselni az efféle kritikát, mégha az segítő szándékkal is hangzott el. Van, aki ilyenkor jobban bezárkózik, van pedig, aki elutasító és defenzív lesz. Az ilyen helyzetben lévő gyermekek szülei igenis tehetnek néhány dolgot: (1) Legyen elérhető a gyermeke számára, mint társ. Amíg ugyanis a kicsi megfelelőbb szociális készségeket fejleszt, fontos, hogy Ön társaságot jelentsen neki. És jóllehet nem hívhatja meg egy szülinapi zsúrra, gondoskodhat arról, hogy ő is kapjon Valentin-napi képeslapot. (Ha esetleg tudomást szerez arról a zsúrról, felhívhatja az ünnepelt édesanyját, és finoman utalhat arra, hogy mivel az osztályban mindenki kapott meghívót, valószínűleg az ön gyermekéé elkallódott) Továbbá múzeumban, parkban járhatnak együtt, és meglátogathatják a rokonokat, és közösen eleveníthetik fel az itt szerzett boldog emlékeket, érdekes tapasztalatokat. (2) Tanítsa meg a gyermekének, hogyan közelítsen más gyermekekhez vagy hogyan legyen tagja egy csoportnak! Idézze fel egy pillanatra, Önnek milyen érzés volt olyan partira mennie, ahol kevés embert ismert, és nem tudta, mit mondjon! Amikor hirtelen meglátott egy ismerős cipőt egy hölgyön, és elégedetten mondja ki: ’Nekem is pont ilyen cipőm van!’ És tessék, beszélget, és ’benne’ van egy csoportban. Igenis segíthet, hogy gyermeke megtanulja az efféle dolgokat – hogy kedveset mondjon, hogy felkínálja játékát, hogy népszerűtlen szerepet vállaljon el a drámajátékban, stb. Az, hogy a csoportba való beilleszkedést tekintik a magányos gyermekek leggyakoribb nehézségének, jól mutatja, hogy milyen kevéssé kutatott terület a magányos gyermekek fogalma és helyzete. Szintén segíthet, ha szerepjáték formájában eljátssza gyermekével az ilyen helyzeteket. (3) Szervezzen egy vagy két gyermekkel való találkozásokat – és maradjon a közelükben! Néhányan, akik nem tudnak 20 fős csoportba beilleszkedni, meglehetősen könnyen elboldogulnak egy vagy két pajtással – és egyben megszerzik a szükséges szociális készségeket is. Hozzon a gyermekeknek valószínűen tetsző játékokat! És ne habozzon, vegyen részt Ön is a játékban! Ugyanakkor ügyeljen arra, hogy ne nyomja el gyermekét, aki éppen most ismerkedik a társas helyzetekkel! (4) Vegye igénybe a nevelő segítségét! Ha gyermeke részt vesz valamilyen csoportos foglalkozáson – játszó csoport, iskola-előkészítő program, óvoda, bölcsöde, stb. – beszélje meg aggodalmait a gyermeke nevelőjével! Kérje, hogy fordítson gondot arra, hogy gyermeke ne legyen pár nélkül, illetve, hogy segítse gyermekét a többiekkel való kapcsolat kialakításában! Ez a helyzet várhatóan nem egyik napról a másikra oldódik meg. Viszont költözés vagy nagyobb váltás felgyorsíthatja a folyamatot (például megváltozik a szomszédság vagy az iskola vagy az egyházi közösség). Nagy segítséget jelent tehát az Ön jóindulatú, cselekvő hozzállása abban, hogy gyermeke jóbarátot szerezzen. Ha viszont az Ön összes erőfeszítése kevésnek bizonyul, érdemes szakértőhöz fordulnia.
